Kevés a munka(kedv).

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.


Nem megváltoztatni kell, hanem megszokni. Nem venni tudomást róla. Volt egy ismerősöm, aki azt mondta. Mindig mosolyogni, mert akkor csak irigyeid vannak, és soha nem fognak sajnálkozva kiröhögni. Szóval strucc politika a munkahelyen, és nem kell szopni.



Az odáig oké, de éveken keresztül ki tud úgy dolgozni napi 8-12 órákat, hogy tudja, hogy utálják? Mennyivel jobb lenne megszüntetni a konfliktusokat és olyan normális, félhaveri szinten lenni a kollegákkal nem? Úgyis többet nézed a pofájukat, mint a családét. Ideig-óráig persze lehet struccozni, de hosszútávon nem biztos, hogy oké a dolog. Bár a franc tudja.


A munkahelyen nincs barátság. Ez már kőkemény pozíciótartás a mai világban. Régen pedig azért nem, mert hogy nézett volna ki, ha a havernak azt mondod, hogy dolgozzon, ne pofázzon. Egyébként is a munkahely nem azért van, hogy ott jól érezzük magunkat.



Lehetséges, de én teszek rá. És szerencsére sokan mások is. Attól, hogy bemegyek a munkahelyre nem fogok úgy csinálni, mint egy komornyik csak azért, hogy tartsam a pozíciómat.


Lehet hogy egy kicsivel több tapasztalat birtokában megemlíteném, hogy manapság nem egyszerű elhelyezkedni. Mindaddig, amíg nincs új munkahely 1. szabály a főnöknek mindig igaza van! - kívülről. Hogy bent mint gondolsz, arra ott a mosoly, mert hangosan még sem illik röhögni a pofájába.



Persze, ezzel egyetértek. (Bár kissé nagyszájúra sikeredtem, ezért mindig is hangot adtam a dolgoknak és ez sokszor nem előny. )Én konkrétan az egyenrangú kollegákkal való félbaráti viszonyra gondoltam.


Félbaráti viszony nincs. Van barát - érte mindent, van haver - átfutó ismerős, van kolléga - akiről azt sem akarom tudni hol lakik.


Anna ez nem a barátságról vagy a félbarátságról kéne szóljon, ha nem a közös érdekről. Az után lehet szeretni vagy utálni bárkit. Jöhet a moslék.

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.


Nem megváltoztatni kell, hanem megszokni. Nem venni tudomást róla. Volt egy ismerősöm, aki azt mondta. Mindig mosolyogni, mert akkor csak irigyeid vannak, és soha nem fognak sajnálkozva kiröhögni. Szóval strucc politika a munkahelyen, és nem kell szopni.



Az odáig oké, de éveken keresztül ki tud úgy dolgozni napi 8-12 órákat, hogy tudja, hogy utálják? Mennyivel jobb lenne megszüntetni a konfliktusokat és olyan normális, félhaveri szinten lenni a kollegákkal nem? Úgyis többet nézed a pofájukat, mint a családét. Ideig-óráig persze lehet struccozni, de hosszútávon nem biztos, hogy oké a dolog. Bár a franc tudja.


A munkahelyen nincs barátság. Ez már kőkemény pozíciótartás a mai világban. Régen pedig azért nem, mert hogy nézett volna ki, ha a havernak azt mondod, hogy dolgozzon, ne pofázzon. Egyébként is a munkahely nem azért van, hogy ott jól érezzük magunkat.



Lehetséges, de én teszek rá. És szerencsére sokan mások is. Attól, hogy bemegyek a munkahelyre nem fogok úgy csinálni, mint egy komornyik csak azért, hogy tartsam a pozíciómat.


Lehet hogy egy kicsivel több tapasztalat birtokában megemlíteném, hogy manapság nem egyszerű elhelyezkedni. Mindaddig, amíg nincs új munkahely 1. szabály a főnöknek mindig igaza van! - kívülről. Hogy bent mint gondolsz, arra ott a mosoly, mert hangosan még sem illik röhögni a pofájába.



Persze, ezzel egyetértek. (Bár kissé nagyszájúra sikeredtem, ezért mindig is hangot adtam a dolgoknak és ez sokszor nem előny. )Én konkrétan az egyenrangú kollegákkal való félbaráti viszonyra gondoltam.


Félbaráti viszony nincs. Van barát - érte mindent, van haver - átfutó ismerős, van kolléga - akiről azt sem akarom tudni hol lakik.

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.


Nem megváltoztatni kell, hanem megszokni. Nem venni tudomást róla. Volt egy ismerősöm, aki azt mondta. Mindig mosolyogni, mert akkor csak irigyeid vannak, és soha nem fognak sajnálkozva kiröhögni. Szóval strucc politika a munkahelyen, és nem kell szopni.



Az odáig oké, de éveken keresztül ki tud úgy dolgozni napi 8-12 órákat, hogy tudja, hogy utálják? Mennyivel jobb lenne megszüntetni a konfliktusokat és olyan normális, félhaveri szinten lenni a kollegákkal nem? Úgyis többet nézed a pofájukat, mint a családét. Ideig-óráig persze lehet struccozni, de hosszútávon nem biztos, hogy oké a dolog. Bár a franc tudja.


A munkahelyen nincs barátság. Ez már kőkemény pozíciótartás a mai világban. Régen pedig azért nem, mert hogy nézett volna ki, ha a havernak azt mondod, hogy dolgozzon, ne pofázzon. Egyébként is a munkahely nem azért van, hogy ott jól érezzük magunkat.



Lehetséges, de én teszek rá. És szerencsére sokan mások is. Attól, hogy bemegyek a munkahelyre nem fogok úgy csinálni, mint egy komornyik csak azért, hogy tartsam a pozíciómat.


Sajnos kb 10% van aki így vélekedik. A 90% be nyal meleg szarig. Ezért vagyunk kiszolgáltatva és ezért tudnak rabszolgaként bánni a melósokkal. Azt mondja nem akarom elveszíteni a munkahelyem. Igaz már szinte éhbérért dolgozik. De van munkahelye. Hagy dolgozzon akkor a buzirabszolgája.



Igen és azt is tudja mindenki, hogy ha nagyon jár a szád, akkor kapásból minimum 20 embert tud a helyedre rakni.

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.


Nem megváltoztatni kell, hanem megszokni. Nem venni tudomást róla. Volt egy ismerősöm, aki azt mondta. Mindig mosolyogni, mert akkor csak irigyeid vannak, és soha nem fognak sajnálkozva kiröhögni. Szóval strucc politika a munkahelyen, és nem kell szopni.



Az odáig oké, de éveken keresztül ki tud úgy dolgozni napi 8-12 órákat, hogy tudja, hogy utálják? Mennyivel jobb lenne megszüntetni a konfliktusokat és olyan normális, félhaveri szinten lenni a kollegákkal nem? Úgyis többet nézed a pofájukat, mint a családét. Ideig-óráig persze lehet struccozni, de hosszútávon nem biztos, hogy oké a dolog. Bár a franc tudja.


A munkahelyen nincs barátság. Ez már kőkemény pozíciótartás a mai világban. Régen pedig azért nem, mert hogy nézett volna ki, ha a havernak azt mondod, hogy dolgozzon, ne pofázzon. Egyébként is a munkahely nem azért van, hogy ott jól érezzük magunkat.



Lehetséges, de én teszek rá. És szerencsére sokan mások is. Attól, hogy bemegyek a munkahelyre nem fogok úgy csinálni, mint egy komornyik csak azért, hogy tartsam a pozíciómat.


Sajnos kb 10% van aki így vélekedik. A 90% be nyal meleg szarig. Ezért vagyunk kiszolgáltatva és ezért tudnak rabszolgaként bánni a melósokkal. Azt mondja nem akarom elveszíteni a munkahelyem. Igaz már szinte éhbérért dolgozik. De van munkahelye. Hagy dolgozzon akkor a buzirabszolgája.

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.


Nem megváltoztatni kell, hanem megszokni. Nem venni tudomást róla. Volt egy ismerősöm, aki azt mondta. Mindig mosolyogni, mert akkor csak irigyeid vannak, és soha nem fognak sajnálkozva kiröhögni. Szóval strucc politika a munkahelyen, és nem kell szopni.



Az odáig oké, de éveken keresztül ki tud úgy dolgozni napi 8-12 órákat, hogy tudja, hogy utálják? Mennyivel jobb lenne megszüntetni a konfliktusokat és olyan normális, félhaveri szinten lenni a kollegákkal nem? Úgyis többet nézed a pofájukat, mint a családét. Ideig-óráig persze lehet struccozni, de hosszútávon nem biztos, hogy oké a dolog. Bár a franc tudja.


A munkahelyen nincs barátság. Ez már kőkemény pozíciótartás a mai világban. Régen pedig azért nem, mert hogy nézett volna ki, ha a havernak azt mondod, hogy dolgozzon, ne pofázzon. Egyébként is a munkahely nem azért van, hogy ott jól érezzük magunkat.



Lehetséges, de én teszek rá. És szerencsére sokan mások is. Attól, hogy bemegyek a munkahelyre nem fogok úgy csinálni, mint egy komornyik csak azért, hogy tartsam a pozíciómat.

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.


Nem megváltoztatni kell, hanem megszokni. Nem venni tudomást róla. Volt egy ismerősöm, aki azt mondta. Mindig mosolyogni, mert akkor csak irigyeid vannak, és soha nem fognak sajnálkozva kiröhögni. Szóval strucc politika a munkahelyen, és nem kell szopni.



Az odáig oké, de éveken keresztül ki tud úgy dolgozni napi 8-12 órákat, hogy tudja, hogy utálják? Mennyivel jobb lenne megszüntetni a konfliktusokat és olyan normális, félhaveri szinten lenni a kollegákkal nem? Úgyis többet nézed a pofájukat, mint a családét. Ideig-óráig persze lehet struccozni, de hosszútávon nem biztos, hogy oké a dolog. Bár a franc tudja.


A munkahelyen nincs barátság. Ez már kőkemény pozíciótartás a mai világban. Régen pedig azért nem, mert hogy nézett volna ki, ha a havernak azt mondod, hogy dolgozzon, ne pofázzon. Egyébként is a munkahely nem azért van, hogy ott jól érezzük magunkat.



Lehetséges, de én teszek rá. És szerencsére sokan mások is. Attól, hogy bemegyek a munkahelyre nem fogok úgy csinálni, mint egy komornyik csak azért, hogy tartsam a pozíciómat.


Lehet hogy egy kicsivel több tapasztalat birtokában megemlíteném, hogy manapság nem egyszerű elhelyezkedni. Mindaddig, amíg nincs új munkahely 1. szabály a főnöknek mindig igaza van! - kívülről. Hogy bent mint gondolsz, arra ott a mosoly, mert hangosan még sem illik röhögni a pofájába.



Persze, ezzel egyetértek. (Bár kissé nagyszájúra sikeredtem, ezért mindig is hangot adtam a dolgoknak és ez sokszor nem előny. )Én konkrétan az egyenrangú kollegákkal való félbaráti viszonyra gondoltam.

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.


Nem megváltoztatni kell, hanem megszokni. Nem venni tudomást róla. Volt egy ismerősöm, aki azt mondta. Mindig mosolyogni, mert akkor csak irigyeid vannak, és soha nem fognak sajnálkozva kiröhögni. Szóval strucc politika a munkahelyen, és nem kell szopni.



Az odáig oké, de éveken keresztül ki tud úgy dolgozni napi 8-12 órákat, hogy tudja, hogy utálják? Mennyivel jobb lenne megszüntetni a konfliktusokat és olyan normális, félhaveri szinten lenni a kollegákkal nem? Úgyis többet nézed a pofájukat, mint a családét. Ideig-óráig persze lehet struccozni, de hosszútávon nem biztos, hogy oké a dolog. Bár a franc tudja.


A munkahelyen nincs barátság. Ez már kőkemény pozíciótartás a mai világban. Régen pedig azért nem, mert hogy nézett volna ki, ha a havernak azt mondod, hogy dolgozzon, ne pofázzon. Egyébként is a munkahely nem azért van, hogy ott jól érezzük magunkat.



Lehetséges, de én teszek rá. És szerencsére sokan mások is. Attól, hogy bemegyek a munkahelyre nem fogok úgy csinálni, mint egy komornyik csak azért, hogy tartsam a pozíciómat.


Lehet hogy egy kicsivel több tapasztalat birtokában megemlíteném, hogy manapság nem egyszerű elhelyezkedni. Mindaddig, amíg nincs új munkahely 1. szabály a főnöknek mindig igaza van! - kívülről. Hogy bent mint gondolsz, arra ott a mosoly, mert hangosan még sem illik röhögni a pofájába.

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.


Nem megváltoztatni kell, hanem megszokni. Nem venni tudomást róla. Volt egy ismerősöm, aki azt mondta. Mindig mosolyogni, mert akkor csak irigyeid vannak, és soha nem fognak sajnálkozva kiröhögni. Szóval strucc politika a munkahelyen, és nem kell szopni.



Az odáig oké, de éveken keresztül ki tud úgy dolgozni napi 8-12 órákat, hogy tudja, hogy utálják? Mennyivel jobb lenne megszüntetni a konfliktusokat és olyan normális, félhaveri szinten lenni a kollegákkal nem? Úgyis többet nézed a pofájukat, mint a családét. Ideig-óráig persze lehet struccozni, de hosszútávon nem biztos, hogy oké a dolog. Bár a franc tudja.


A munkahelyen nincs barátság. Ez már kőkemény pozíciótartás a mai világban. Régen pedig azért nem, mert hogy nézett volna ki, ha a havernak azt mondod, hogy dolgozzon, ne pofázzon. Egyébként is a munkahely nem azért van, hogy ott jól érezzük magunkat.



Lehetséges, de én teszek rá. És szerencsére sokan mások is. Attól, hogy bemegyek a munkahelyre nem fogok úgy csinálni, mint egy komornyik csak azért, hogy tartsam a pozíciómat.

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.


Nem megváltoztatni kell, hanem megszokni. Nem venni tudomást róla. Volt egy ismerősöm, aki azt mondta. Mindig mosolyogni, mert akkor csak irigyeid vannak, és soha nem fognak sajnálkozva kiröhögni. Szóval strucc politika a munkahelyen, és nem kell szopni.



Az odáig oké, de éveken keresztül ki tud úgy dolgozni napi 8-12 órákat, hogy tudja, hogy utálják? Mennyivel jobb lenne megszüntetni a konfliktusokat és olyan normális, félhaveri szinten lenni a kollegákkal nem? Úgyis többet nézed a pofájukat, mint a családét. Ideig-óráig persze lehet struccozni, de hosszútávon nem biztos, hogy oké a dolog. Bár a franc tudja.


A munkahelyen nincs barátság. Ez már kőkemény pozíciótartás a mai világban. Régen pedig azért nem, mert hogy nézett volna ki, ha a havernak azt mondod, hogy dolgozzon, ne pofázzon. Egyébként is a munkahely nem azért van, hogy ott jól érezzük magunkat.

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.


Nem megváltoztatni kell, hanem megszokni. Nem venni tudomást róla. Volt egy ismerősöm, aki azt mondta. Mindig mosolyogni, mert akkor csak irigyeid vannak, és soha nem fognak sajnálkozva kiröhögni. Szóval strucc politika a munkahelyen, és nem kell szopni.



Az odáig oké, de éveken keresztül ki tud úgy dolgozni napi 8-12 órákat, hogy tudja, hogy utálják? Mennyivel jobb lenne megszüntetni a konfliktusokat és olyan normális, félhaveri szinten lenni a kollegákkal nem? Úgyis többet nézed a pofájukat, mint a családét. Ideig-óráig persze lehet struccozni, de hosszútávon nem biztos, hogy oké a dolog. Bár a franc tudja.

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.


Nem megváltoztatni kell, hanem megszokni. Nem venni tudomást róla. Volt egy ismerősöm, aki azt mondta. Mindig mosolyogni, mert akkor csak irigyeid vannak, és soha nem fognak sajnálkozva kiröhögni. Szóval strucc politika a munkahelyen, és nem kell szopni.

Hogy okosat írjak, a véleményem: Az ha a munkahelyen olyan konfliktusok, ellentétek vannak, amiket a legnagyobb igyekezettel és a legnagyobb energiával sem tudsz megváltoztatni ha beleszakadsz sem, akkor az bizony kő kemény szopás.

Basszameg. Én komoly dolgok megbeszélésére szántam ezt a topikot. De látom ez már az lesz.


Feljelentés: Feljelentem Xtra és Szöszke nevű társkeresőket, hogy társkeresésben akadályoznak! Valótlanokat állítanak és ezzel hitelemet rontják. Kérem, egy évi elzárásra ítélni őket!



Hát Anett-sanca-patihugi-Sherry-Bólé-kékszem, stb. (hely hiány miatt, mert nincs elég karakter) hülye vagy az is maradsz!




még mindig itt szenved



Szerintem bianco bérlete van, ezért ki is próbál minden nevet, még azt is ami nincs a naptárban sem!




Viszont van fantáziája jajj, de olyan vagy már megint nem tudsz örülni semminek


Nem egészen a fantázia jut eszembe róla!